Tomato Firmware: A mindent tudó router

Kérem szépen, én nagyon régen döbbentem ekkorát. Többnyire manapság csak Apple dolgok tudtak nekem klasszisokkal mindent felülmúló technikákat és megoldásokat mutatni. Router az Router. Ezt gondolom mindenki tudja. Azt is, hogy azért a dobozban lévő technikákat egy firmware működteti. Erre eddig, mint régen az informatikában nem fordítottunk nagy gondot. Volt volt… A vas miatt vettük. Ez igaz is. Viszont, hogy azt a vasat, hogy és mint használjuk ki, az lassan megint egy külön iparággá fogja kinőni magát. Egy alap kategóriás, talán még olcsónak is mondható Linksys routerből mit lehet egy másik firmwareval kihozni, döbbenetes. Lássuk:

Kezdem ott, hogy hazudnék ha azt állítanám sok Linksys alap firmwaret ismerek, és annak featureseit. Viszont abban biztos vagyok, hogy ennek az új 3rd party firmwarenek a közelébe se ér még csak más gyártó rendszere se. Hogy miket tud? Én most csak felsorolás szintjén mennék bele, és csak az újdonságokba:
– Lan és Wireless interfacekre külön számadatosan és grafikonos kirajzolással is tudja a routeren átmenő forgalmat megjeleníteni. Nagyon nagyon jó dolog, és hiányzik eddig az összes routerből.

{tomato} ban.png

– Tcp/UDP „time out”-olások beállítása. Komolyabb hálózatoknál nagy előnyt jelenthet ez az elég advanced dolog.
– Ping és Traceroute webes parancsok beépítve. Ezek is hálózati adminisztráció szempontjából nagyon hasznos kellékek.

{tomato} ping

– Mac, illetve IP címekre tudjuk megadni, hogy melyik nap engedélyezzük, illetve tiltjuk le a hálózatról.
– Az alap Wireless-es beállításokon túl (wep/wap/csatorna/ssid, stb)… lehetőségünk van más Wireless hálózatok felderítésére is.

{tomato} wifi scan

– Wake On Lan kliens van benne!!! Azaz a routerről fel tudjuk ébreszteni sleep üzemmódból a hozzáadott ip-ken lévő gépeket.
– Beépített lokális dns server. Nem kell ipkkel szenvednünk, most már tudunk normálisan neveket, és alap domaint rendelni a különböző ipkhez.
– Ugye eddig lehetőségünk volt egy dinamikus dns szolgáltató hostját a mindig változó IP-nkre állítani. Ezt most már egyszerre két ddns kliensel és szolgáltatóval is megtehetjük!
– Külön black, white listet alkalmazhatunk Wireless hálózatunk kezelésére.
– Külön állíthatjuk WAN, és Wireless MAC addressét kézzel.
– Linuxban jól ismert route táblát lehet állítani. Így lehetőségünk van különböző routing táblákat kezelni, ez is nagyobb hálózatokban jelenthet nagy előnyt.
– Lehetőségünk van a Wireless aprólékos (jelerősség, és különböző átviteli beállítások) részletes állítására.

{tomato} wifi setup

– Portforwarding, a hozzáadott definicók számszerű korlátozás nélkül, profi módon való megadása.
– QOS, ez a nagyon divatos hálózati kezelés. Végül is hálózati forgalom prioritással való irányítása. Többek között ezzel a technikával oldható meg a sokszor előjövő asszimetrikus vonalak feltöltésnél előjövő letöltési lassulása. Egyszerűen ipkre, protokollokra, portokra tudunk prioritást, és sávsebességet definiálni, így a böngészésünk sose lassul be. Ha torrenten, vagy dc-n fullosan töltünk is, le-fel, akkor is tudunk például böngészni levelezni. Persze ebben a rendszerben a QOS nagyon ki van dolgozva ezért szükséges hozzá megfelelő hozzáértés is. Kördiagrammal például kijelzi mindig milyen prioritású folyamatokból mennyi volt, persze csak arányosan nem számszerűen.

{tomatofw} statq.png

– Mivel a router a memóriáján túllövő adatokkal is dolgozhat (netmonitor, firewall stb…) ezért lehetőségünk van távoli hálózati helyek csatlakoztatására, amit a router adattárként használhat.
– Ezen túl pedig lehetőségünk van console használatra is.

Összefoglalva olyan technikai újdonságok vannak ebben a firmwareba, amik szerintem már nagyon hiányoztak az alap routerek repertoárjából. A firmware ingyenes. A megfelelő Linksys WRT54G routerhez használható sajna csak. Remélem gyorsan terjedni, és bővülni fognak ezek a featuresek. Akit érdekel, itt elérhető minden menüpontról screenshot, itt pedig a firmware hivatalos oldala.

Tomato Firmware: A mindent tudó router” bejegyzéshez 218 hozzászólás

  1. Ami még ennél is jobb az az OpenWRT. Érdemes szétnézni az openwrt.org oldalon.
    Mindent tud, egy komplett linux rendszer, azt tudja amit csak akarsz. Buherátoroknak kötelező.

  2. Sziasztok!

    Nekem is egy Linksys WRT54GL routerem van. Nemrégiben beköttettem a Digi internetet. Ha a gépbe dugom a kábelt akkor gond nélkül létrejön a kapcsolat. Viszont ha a routerrel próbálom, beállítom a PPPoE kapcsolatot, jelszóval és felhasználónévvel, de mégsem megy.
    Eddig próbáltam Tomato, dd-wrt és a gyári fw-vel is, eredménytelenül.
    Esetleg nincs valakinek tapasztalata ilyennel kapcsolatban?
    Válaszaitok előre is köszönöm!

  3. Hi, Nem tudom mi lehet a gond. Ugyan ez a tipus, digi nettel szuleimnel a mai napig is igy mukodik. Semmi extra balhezas nem kellett. Csak PPPoE ahogy irtad es a user meg jelszo. :( Tomatoval.

  4. Hiba szerintem is a náad van, nem a routerban :) Én UPC netről váltottam át Digire, simán ment.. PPPoe, és annyi. esetleg kisbetű, nagybetű nem lett elirva a felhasználónál? próbáld meg alapra resetelni a routert a beállitásoknál, hát vmi régebben el lett állitva. Több tippem nincs

  5. Igen én is ezeket néztem meg először, csináltam default settings visszaállítást és factory resetet is. Többször próbáltam újra beírni a felhasználónevet és jelszót, ügyelve a kis és nagybetűkre. Egyszerűen érthetlen. Nem vagyok kezdő hálózatépítő, de ilyennel még nem találkoztam. Rendkívül idegesít a dolog, ez a router típus a kedvencem és nagyon nem tetszik, hogy nem tudom használni. A gyári fw azt mondja, hogy nem kap IP-t a PPPoE kiszolgálótól. Mondjuk akkor is ezt mondja ha semmi sincs rá csatlakoztatva. Elképzelhető, hogy valmiért a csatlakozó nem érintkezik?
    Nem tudom, hogy ezt a kapcsolatot írnia kell-e a device list -en, mert a UPC-s kapcsolat megjelent ott. Ennél csak a saját gépem csatlakozását látom ott.

  6. Nos mivel a Digi semmilyen MAC szűrést nem végez, ez szükségtelen. Tudtommal egyedül a UPC végzi MAC address alapján az azonosítást. A problémát már megoldottam, vettem egy WRT54-GC routert, ami az 54-G-nejk a kompakt változata. Ennél eslőre tökéletesen működött a csatlakozás. A WRT54-GL routeremnél valami műszaki hibára gyanakszom.

  7. Sziasztok! Tudtok nekem küldeni egy linket, ahonnan érdemes leszedni a Tomato-t? VPN-ezéshez kellene egy linksys wrt54GL v1.1-hez.
    Előre is köszi

  8. Sziasztok!
    Segítség kellene a portforwarding beállításában!
    A netem szolgáltatója Digi, Tomato 1.25 fw-t használom, a problémás a Skype, és a Transmission.
    Eddig D-linkem volt, ahol legalább ha vezetékkel csatlakoztam, akkor működött rendesen mindkettő, wifin hát…,de a Linksys-nél se madzagon, se wifin nem bírom a Skype-ot megszólaltatni, a torrent kliens pedig letölt, de fel már nem!Tuti portot kell nyitni, de már unom a guglit túrni…Köszönném a segítséget előre is , az se baj, ha vki képekben illusztrálja…
    Köszi!

  9. Hali!
    Torrentnél figyelni kell, hogy az UDP és TCP is be legyen kapcsolva (Both). Skpe-nál meg mi a konkrét probléma? Nem tudod melyik portot használja, vagy nem tudod a Tomatoban hogy kell beállítani?

  10. Köszönöm a segítségedet!
    A Home mappa .skype-t kellett törölnöm:)(Skype 2,1 béta összeveszett a stabillal;))
    De az infóidat meg tudom erősíteni, így működik minden!!!

  11. Sziasztok,

    Vettem 1 használt Linksys routert 6000 krajcárért
    Elfelejtették mondani h német nyelvű a firmware….
    Ezért raktam csak fel a Tomato 1.27-est a WRT54GS 1.1-re
    Hááát…. ua. a döbbenet(pozitív) ért mint a blog íróját
    Én ezt mi a f….nak nem használtam eddig?
    hihetetlen…. hihetetlen… hihetetlen..

  12. Sziasztok!

    Nekem 1 problémám van ezzel a frimwarer.Minden müködik csak nem tudom miért dobja nekem el a netet valamikor naponta 1 x vagy óránként.
    Ez mitől lehet semmit se állítottam be rajt a jelszavakon és a belépési adatokon kívül.
    A ruter az a linksys wrt54gl a frimware pedig tomato 1.28 azthiszem a legujabb.

    A segítséget előre is köszönöm
    dmc

  13. Sziasztok!

    Van egy Linksys WRT54GL routerem rajta Tomato 1.28-al, kábelnet beledugva a WAN portba, és wifi-n wpa beállítva, csatlakozik a gép, de sajnos net elérés sehogy nincs, reset után szintén…. tud valaki vmit javasolni milyen beállítást nézzek meg, melyik menüben próbálkozzak átállítani vmit? Segítségeteket előre is köszönöm!

  14. Tedd vissza a Tomato 1.27 et.Nekem legalább is az segitett .Nekem is a 28 volt fent és elszorta a netet meg ilyenek.

  15. Sziasztok!

    1.27 felrakva a helyzet ugyanaz…. valakinek valami ötlete esetleg? Nagyon megköszönném :)

Hozzászólás a(z) Proxy bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük