Lux Delux – A modern rizikó

Mindig is imádtam a tábla játékokat. Ennek ellenére számomra a táblás játékok egyenlőek voltak azzal, hogy egy kijelölt pályán végig kellett menni az egy darab bábummal, és a különböző mezőkön valami egyedi dolgot csinálni. Más filozófia nem igazán volt jellemző nálam. A rizikót, mint táblás játékot ismertem, de valami nagyon bonyolult dolognak tűnt. Térkép, sok bábú, kártya! Ezért úgy voltam vele, hogy én ezt sose fogom megérteni. A napokban viszont jött egy program és mindent megváltoztatott.
„Lux Delux – A modern rizikó” olvasásának folytatása

Transcend JetDrive Lite 130

Jómagam már régóta egy 2013 late MacBook Air-el rendelkezem, aminek van egy SD memória kártya olvasója. Alapból nem is gondoltam rá, hogy én ezt hasznosítani fogom, de utána megannyi cikket olvastam arról, hogy ezt a memóriakártya helyet emberek második tárolási eszközként használják. Én is fogtam egy standard SD kártyát és bedugtam. Működött is a dolog, de kilógott belőle a fél memória kártya, és nem csak idétlenül nézett ki, de veszélyessé is vált az egész gép ezáltal. Könnyen eltörhettem volna a kiálló műanyagdarabot. Viszont erre is van megoldás.
„Transcend JetDrive Lite 130” olvasásának folytatása

OpenRA: Red Alert és Dune 2000 egyben minden platformra

Nekem fantasztikusan kezdődött az új év, mert rátaláltam az OpenRA kezdeményezésre. Már fiatalabb koromban is a stratégiai játékokban több sikerem volt, így sokkal inkább preferáltam a hosszabb és megfontoltabb döntéseket igénylő szórakozást, mint a vad lövöldözést és száguldozást. A gyerekkorom nagy stratégiai játékainak számított a DUNE 2000 vagy a Command and Conquer később pedig a C&C: Red Alert. Nagyon sikeres és hihetetlen jó játékok voltak ezek a maguk idejében. Véleményem szerint, a mai napig kihat az a mechanika és struktúra, amiket ezek a játékok lefektettek. Persze minden kornak megvannak a maga limitációi. Ha manapság akarnánk játszani ezekkel a játékokkal, akkor a hatalmas monitorokon, és modern 64 bites operációs rendszereken már nem nyújtanák a régi élményt, csupán egy paródiáját a régi csodáknak. Persze van megoldás!
„OpenRA: Red Alert és Dune 2000 egyben minden platformra” olvasásának folytatása

Valiant Hearts – The Great war: háborús történet mesélés

Szeretek kipróbálni játékokat, manapság viszont se időm, se igazán kedvem nincs a sok órányi játékidőt ígérő programokhoz. Az utóbbi években leginkább csak iPad Mini-men játszogattam egyszerű dolgokat. Szinte sokként ért, hogy az általam is már ismert Valiant Hearts játék megjelent táblára is. Úgyhogy nem tudtam ellenállni, megvásároltam.
„Valiant Hearts – The Great war: háborús történet mesélés” olvasásának folytatása