Solinteg MHT-5K-25 Modbus Home Assistant Integration

2025 év vége óta szolgál nálam egy Solinteg napelemes rendszer akkumulátorral. Egyik oka, hogy ez a rendszer lett jóváhagyva általam, hogy „okosotthon integárlásra alkalmas”. A rendszer nagyszerűen teszi is a dolgát. Viszont nagyon nehezen, szinte a semmiből jött elő a megoldás. Meglepően kevés friss, lényegre törő dokumentáció volt elérhető, és a support-tól sem kaptam dokumentációkon túlmutató segítséget. Az az érzésem 2026 nyarán ez egy szürke folt az elvégzendő feladatok mellett. Így a következőkben szóljon pár szó arról, hogy ha neked is ilyen rendszered van, és Te is ezt szeretnéd tenni, akkor mit csinálj és mit NE, hogy oda juss ahova el szeretnél jutni.

Solinteg Inverter + Akkumulátor

Pár szó arról, hogy ez mi is. A Solinteg Hybrid invertere támogatja a napelemes elekromos termelés elhasznlálását az éppen aktuális fogyasztók által, a felesleget a rá kötött akkumulátorba tudja tölteni, ha pedig az is tele van, és még mindig van feleslegesen termelt energia, akkor azt visszatölti a hálózatba. Természetesen igény esetén, ha az napelemes aktuális termelésből, vagy az akkumulátorból nem tudja kielégíteni a szükséges fogyasztást a hálózatról fog vételezni.

Valahogy így kell ezt egy ábrán elképzelni:

A Solinteg-nek van saját okos telefon alkalmazása, webes oldal ahol mindent tudsz nézni és grafikonban kimutatni.

Ez mind szép és jó. Viszont ha mindezt az okos otthon központodban isz szeretnéd látni és kezelni. Akkor mit kell tenned?

Kezdeti nehézségek

Bár hosszan, ábrásan és részletesen írnak a dokumentációk a dologról, de röviden összefoglalva annyit mondanak, hogy:

  • figyelj, hogy támogatott adaptert használj
  • Felcsatlakozol a hálózatra
  • és megy az integráció. Esetleg rátalálsz, hogy az 502-es porton

Nekem nem ment. Család mellett, igazi segítség nélkül, lopott éjszakákon próbálkozva majdnem fél évbe került, mire igazából az elkeseredésem révén történt meg a csoda.

Nos, nekem itt hagytak egy Wifi+Lan adaptert. A dokumentációban az szerepel, hogy a Wifi only nem támogatott. A Wifi+Lan és a Lan only modulok támogatottak. Szuper! Hisz nekem az van.

A telepíítők beüzemelték és Wifi-vel fel is csatlakoztatták az eszközt. Ezután jöttem én, hogy akkor az 502-es port segítségével hozzááadom. Itt jött az első pofára esés. Mert az IP-n nem volt elérhető 502-es port.

Jó, akkor biztos be kell kapcsolni, alapból nincs. Menjünk el a web admin felületre és kapcsoljuk be. Be is hoztam és ez jött be:

A Wifi Assistant oldal tölt be, azon az IP címen, amin Wifi-vel kapcsolódtam. Se admin felület se semmi.

Na, nem baj. Bedugom kábelesen is. Bedugtam. Lett egy második IP cím, amin szintén nem volt 502-es port. Ha pedig a web felületet hoztam be a LAN IP-n, akkor is az előbb említett Wifi-Assistant oldalt kaptam. A LAN IP-n.

Ezek után jött fél évnyi elkeseredett próbékozás időnként. Adapter kihúz. Resetel. Visszadug. Semmi se segített. Mindig vissza jött a Wifi. Próbáltam a router-en tiltani az Adapter Wifi kapcsolatát. Hátha akkor a LAN-on törénik valami. Semmi. LAN-on, Wifi-n csak web felület a Wifi-Assistantal.

Mi kell?

Először is had írjam le nekem mivel jött össze.

  • Wifi+LAN adapter

Ennyi. Se firmwaret nem kaptam. Se beállítást nem kaptam. Se lehetőséget semmi állítására.

Ami még gyanús volt, hogy hiába volt LAN csatlakozás a web felületen ezt láttam:

Az egyetlen ami volt gomb a felületen, hogy újraindítani az egész invertert. Nem tudtam, hogy ennek a hatására elmegy-e az áram, vagy mi lesz. Jó, hír nem ment el az áram. Cserébe az egész inverter az adapterrel együtt újraindult és úgy tűnik ez resetelte le.

Ezek után már nem volt Wifi, és a LAN csatlakozáson elérhető lett az 502-es port. Illetve a web felület is elkezdte a kommunikációs módnak a LAN-t jelenteni:

Ezek után jött az újabb fejtörés. Hogy adjam hozzá az okos otthon központhoz.

Home Assistant SolaX Inverter Modbus

Rendelkezem Homey és Home Assistant rendszerekkel is. Viszont jelen pillanatban csak a Home Assistant alá találtam működő megoldást. A HACS integrációk között a SolaX Inverter Modbus integráció működött. Konfigurációnál ez kér IP-t, portot és Modbus Address-t. Az első kette meg is volt. Itt vakargattam a fejemet, hogy a cím mi lehet. Az alapértelmezett 1 volt megpróbáltam vele. Nem ment.

Az inverter fizikai dobozán egy gomb van. Azt nyomogatva emlékeztem, hogy a System Info alatt kiír egy Modbus Add-t. Amit változtatni is lehet. 247 volt nálam az alapértelmezett. Megpróbáltam. Nem ment. Végül reddit és github bajtársak, akiknek ez már ment írták meg, hogy 255 a helyes érték. Ez gondolom tök természetes. Így viszont ment. Ezek után a Home Assistant-ban meg is jelent a megfelelő elem halmaz:

Solinteg MHT-5K-25 Modbus Home Assistant Integration” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Mekkora király vagy, hogy vetted a fáradtságot és ezt megírtad!
    Magamtól 100%, hogy nem jöttem volna rá.
    Nagyon szépen köszönöm mindenki nevében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük