Nokia 6131 Mac Os X alatti lehetőségek

Egy hete használom a Nokia 6131-es telefonomat. Én anno azért vettem Nokiát, mert Nokiát tartom az első számú mobil telefon gyártó cégnek, és úgy gondoltam, hogy legjobban támogatott telefont, Nokiát fogok venni. Most azt szeretném végig írogatni, milyen programokkal próbáltam a telefont használni, és milyen élményeim voltak. Mindenképp le szeretném szögezni, hogy ez a telefon nagyon újnak számít a piacon. Software supportolások szerint nézve pedig még újabb. Nyáron nem sok fejlesztés szokott végbemenni, így többnyire keresgélnem kellett, mi hogy merre. Viszont akkor lássuk szépen sorban mikkel is próbálkoztam, és milyen sikerrel.

Mint azt sejteni lehet az első a BlueToothos összepárosítás volt amit megpróbáltam. Szokásos Bluetooth menü, Set Up BlueTooth Device menüpont. Szépen végigmentem az utasításokon. A telcsit egyből megtalálta, kódot egyeztettünk, majd mutatta, hogy használhatom az telefont Address Bookal, és GPRS szolgáltatást állíthatok még be. iSync sehol! :( Na mindegy. Leokéztam, és lázasan nekiálltam keresni. Persze egyből rá kellett jönnöm, hogy ez a 2.3-mas iSync nem támogatja a telefonomat. Sőt még a WWDC,06-on bemutatott Leopard 3.0-s iSyncje se. Nézzük akkor neten.

Találtam is két megoldást. Az első egy fizetős termék. A Nova Media iSync plugin gyűjteménye támogatja elvileg a Nokia 6131-mas telefont. Ezen kívül még ezeket:

BenQ-Siemens: CX75,C81,EL71,M75,S6V,S65,S75,SL75,SL7F,SP65,SK65,SK6R,S66,S68
Motorola: C390,A1000
Nokia: 3250, 5500, 6102i, 6103, 6131, 6233, 6234, 6810, 7280, 7710, 9300, 9500, E50, E60, E61, E70, N71, N73, N80, N91, N93
SonyEricsson: K510i,K610i,K800i,W300i,W700i,Z550i

Sajnos ezt viszont nem sikerült kipróbálnom. Valószínűleg működne, azt, hogy mennyi adatot lehetne vele szinkronizálni viszont nem tudom megmondani, pont amiatt, mert nem tudtam kipróbálni és a hivatalos weboldalán sincs feltüntetve. A plugin elérhető itt.

Ezek után egy német fejlesztő srác oldalára jutottam, ahol egy ingyenes iSynchez kiadott plugin csomagot találtam. Mivel német oldalból egy szót se értettem, letöltöttem a plugin gyűjteményt, amit gyorsan bemásoltam a helyére. Láss csodát, egyből felismerte a telefonomat az iSync, add new device menüpont alatt. Ezek után egyből indulhatott a szinkronizálás. Az első szinkronizálás előtt megadhatjuk, hogy a telefonon, és a gépen lévő adatokat összefésülje vagy törölje inkább a telefonon lévő információkat. Ezek után külön szekcióban kiválaszthatjuk mit szeretnénk pontosan szinkronizálni. Lehetőség van külön kontaktjainkat. Ezen belül is az összeset vagy csak egy csoportot syncelni. Lehetőségünk van az iCal által tárolt naptárbejegyzéseink szinkronizálására is. Itt is szinkronizálhatunk összes bejegyzést, vagy csak egy típusú eseményeket. Pl. home, work, stb… Egyéb beállításoknál még annyit tudunk beállítani, hogy mindegyik kontaktot, vagy csak a telefonszámmal rendelkezőket vigye át. Ezen felül még azt szabályozhatjuk mennyi idővel az aktuális idő előtti és utáni naptárbejegyzéseket vigye át.

A szinkronizálást tökéletesen működik is. Oda-vissza telefon, és Address Book között. Viszont csak a telefonszámokat, címet, nevet (First, Last name helyesen), emailcímeket hajlandó átvinni. Ezen túl semmit. :( Ami nagy érvágás volt számomra azok a képek. Nem viszi át, az Address Book képeit. Miért? Jó kérdés, az összefoglalóban majd megpróbálok rá választ adni. A lehetőség a képek, sőt a kontaktokhoz rendelt videókhoz is megvan.

isync

Tehát ez a német srác pluginje, működőképes. Ingyen. Akit érdekel elérhető itt.

A plugin még a következő telefonokat támogatja:

•Nokia N71, N72, N73
•Nokia N80
•Nokia N91, N92, N93
•Nokia E50, E60, E61, E70
•Nokia 5500 Sport, 3250
•Nokia 6131

Most már van kapcsolat a számítógép és a telefon között. A BlueTooth menüben lévő Browse Device, és Send File menüpont is tökéletesen működik a telefonnal.

Jöjjön tehát a Mac telefonnal való irányítása. Ehhez pedig nem mást mint a Salling Clicker nevű programot használtam. A 3.0.1-es verzióval sikerült kipróbálni. A System Preferencesben (és a menüsorban is elérhető) Salling Clicker preferencesben először hozzá kell adnunk telefonunkat, Add Device menüponttal. A listában egyből kiválasztható a Nokia 6131-es telefon típus. Sajnos a kliens nem küldi egyből át a filet, csak a Desktopunkra tudjuk a jar, jad fileket lementeni. Majd azokat manuálisan kell áttöltenünk a telefonra. Ez egyből megvan. A telefonon elindítjuk a kliens programot. Ami egyből csatlakozik is. Szuper. Böngészve a Scripteket (amikből még sok elérhető a neten) mindegyik tökéletesen működik. Töltöttem le pluszba Front Row, és MPlayer Control scripteket. Csak a rend kedvéért. A Salling Clickerrel alapból tudunk prezentációkat irányítani. iTunes, iPhotot vezérelni. Rendszer szinten informálódni és irányítani, és akár az egerünket is irányíthatjuk a telefon gombocskával. Nem semmi. Ha ehhez hozzá jön, a média lelátszó programok vezérlése és a Front Row irányítása. A telefon ezen részen kitűnően vizsgázott.

salling_clicker

Az utolsó próbatétel az SMS-ek, hívások, telefon szolgáltatásainak rögzítése, és vezérlése a gép által. Tipikusan az az ember vagyok, aki szereti archiválni az smseket. Erre és sok minden másra való a BluePhoneElite program. Nagyon korrekt, magyarul is értő telefon kezelő software. SMS-einket managelhetjük, hívásainkat intézhetjük vele egyszerűen. Ezen túl persze sokkal mélyebben ki tudjuk használni a telefon lehetőségeit. A program hívásokat kezeli is jól, kezdeményezni fogadni tudok. SMS managelésért felelős ablak is bejön. Látom a telefont. Azt is hány SMS-em van a memóriába, és a kártyán, és mennyi lehet még. Látni viszont az smseket nem látom. Üres ablak fogad. Ha pedig egy smst akarok telefonra így menteni, pedig hibát dob. Már írtam a fejlesztőknek, akiknek a debug filet is elküldtem, azt ígérték javítani fogják a hibát. Hát úgy legyen!

bliuephoneelite

bluephoneelite1

Mint látszik sajnos elég sok gond van így a telefonnal. Szinkronizálást külön pluginnel, és úgy ahogy sikerült megoldani. Salling Clicker volt az egyetlen amivel semmilyen gond nem adódott. A BluePhoneElite pedig megint csak félig tudta kiszolgálni az igényeket.

Hogy ez miért lehet? Igen, új fejlesztés ez a telefon, nyár is volt, nem árasztották el a fejlesztők új programjaikkal a netet. A másik valósabb okra viszont Czo adott nekem választ. Röviden kifejtette, hogy sajnos a Nokia nem nagyon adja ki a szinkronizációs protokollok leírását. Miért? Csak… Mert megteheti… Az én telefonom Series40 alapú. Elvileg az ehhez használt protokollok egy 2 éves telefonon alapulnak. Többek között ez magyarázza a gondot, hogy miért nem lehet vele normálisan mindent, képet, szinkronizálni. Erre mi a megoldás és lesz e vajon? Nem tudom, nem hiszem. A jövőt majd talán az operációs rendszerrel rendelkező telefonok fogják uralni… Én minden esetre sajnálom. Supportolás szempontjából talán egy Sony-Ericcson telcsivel jobban jártam volna. Én azért bizakodva tekintek előre…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük