Meccs után indultunk Sobeevel ketten. Nem nagyon szarakodtunk. Kb. annyi cuccal mentünk mintha egy hetes kirándulás állna előttünk. Vittünk sátrat, nyársat, fát… Jó kis sötét volt már mire odaértünk. A srácok villogó fejlámpával vártak minket. Átestünk a bemutatkozáson és az üdvözéseken. Mielőtt bármi lehetett volna, már Sobee szerelte fel is a pecáját, mert nagyon halat akart fogni, és zavarta, hogy a többiek, már jól beetetve nagy előnnyel vannak előtte. Nem volt egyszerű a felszerelés se, de azért túljutottunk rajta. Jött is az első gond. Hogy fogunk bedobni? A válasz egyszerű volt. Sehogy :) Erre már volt terv…
A kis fél profi módszer az volt, hogy távirányítású kis halyóval viszik be az etetőanyagot, és a horgokat is. Na igen. Ez tök jó, de saját készítésű, eléggé még összedrótozott kis szerkezet volt ez a csónak. Háromszor próbáltuk beküldeni a csónakot. Egyszer se sikerült. Lemerült az aksi, a mikrókapcsoló nem kapcsolt, lemerült az irányítóban az elem. Ahh… Nem volt senki se ideges. Viszont tiszta sötétben, a szanaszét hagyott cuccokon keresztül nem volt egyszerű közlekedni se. Sobeet folyamatosan bírálták is ezért. Ő pedig egy darabig bírta, aztán mindenkit leosztott. :)
Azért csak sikerült negyedik csónakos akciónkra bevinni a Sobee féle két botot. Öt bottal pecáztunk és két engedély volt. :) Azt már nem is említeném, hogy hatan voltunk. :) Amint a pecák a helyükre kerültek mindenki megnyugodott. Elkezdtük a tűzet rakni. Gyorsan kiderült, hogy nem sok fát hoztunk. Ennek a problémának a megoldásában Csabi járt az élen Hosszúval. Ők ketten olyan hatalmas fa mennyiséget hordtak össze, hogy egész éjszaka elég volt. Elkezdődött a szalonna sütés. Jól is ment, mindenkinek jutott rendesen kaja. A kajálás alatt pedig elkezdtünk italozni rendesen.
Már úgy érkeztünk, hogy Csabi és Fényi leküzdött egy kis jégert és némi bort. Mi ezt még megfejeltük egy kis Vilmossal, majd a Ladányi Pálinkával. Nem volt túl sok. Összesen négy nagyon kimért kört tudtunk borítani. Ami ezek után jött, az kabaré volt. :) A tűz körülülése és táplálásán túl úgy néha néha kisandítottunk a kapásjelzőkre. Mentek a storyzgatások. A lényeg mindig két dolog körül alakult ki. Az első az Sobee (és én) basztatása, hogy éjszaka jövünk ki pecázni, a másik pedig Fényi hangzatos mondata, amit sokszor hallhattunk: „Amíg én nem alszok, itt senki se aludhat”…
Ezek után meg se kell említenem, hogy Fényi barátunk készre vágta magát, és pár szántóföldi sétája után beborult úgy ahogy van a sátorba (sátor elé), elsőként. Mi is úgy döntöttünk, hogy sátrat állítunk, és beköltözünk. Poénkodás volt közbe is, például Sanyiék ránk borították a sátrat is. :) Azért így sikerült szépen lassan beköltözni a sátorba, és mindenki nyugovóra tért.
Én voltam az egyetlen aki valamelyest felkészületlenül jött, és gönceimbe takarózva próbáltam aludni a rideg, és kemény sátorban. Ez viszont annyira nem ment, hogy Sobeetől bekérezkedtem az autóba. Ott már minden jobban ment, és reggel fél kilenc fele a srácok keltettek reggelihez.
Reggeli bezzeg elmaradt, nem akart senki se ilyennel foglalkozni. A tüzet megint megraktuk, azt nézegettük. Mint kiderült Sanyinak volt egy nagyobb kapása este, de sajnos valami (egy kagyló) elvágta a damilt így elment az a „valami”… Sobeenek pedig csak mozgatta a kapásjelzőjét, de végül is nem volt semmi érdemleges. Sobee megunta, és végül is én is beadtam a derekam. Hiányzott a normális alvás. Csabival egyetemben elindultunk szépen haza napsütésben, hal nélkül…
Így esett az eset. Én jól éreztem magam. Kösz mindent fiúk.