Apple Mint a Szakdolgozatom

Eljött az ideje, hogy felsőfokú elismerésem egy állomásaként nekirugaszkodjak a szakdolgozatom megírásának. Na igen, első lépés külső konzulenst találni, egyetemi végzettséggel. Ez se volt kis feladat, de végül is, család barátjaként bevállalta egy emberke. Azóta se értem, hogy hogy gondolják ezt, mert mi van ha senkit se találok? Ez olyan törvényszerű, hogy ismernem kéne olyan szakirányú egyetemi végzettségű embert aki elvállalná a szakdolgozatom felügyeletét? Na mindegy… A téma nem lehetett más igazából mint az Apple.

Sok minden másról írhattam volna, amiben nagyobb a jártasságom, esetleg érdekesebb is. Teszem azt különféle szerver oldali megvalósítások, összekapcsolások. Mégis úgy éreztem egy komplett, szép, igényes dokumentum mely összefoglalja az Apple gépeinek és operációs rendszerének előnyeit, tudását nagyon is hasznos lehet még számomra is és mások számára egyaránt.

Ezért belevágok, most már hivatalosan is leadom a szakdolgozatom témáját és annak részeit képező dokumentumot. Remélem ha kész lesz más is szívesen olvassa majd.

Szakdolgozat

Apple Mint a Szakdolgozatom” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. 1. környezetbeN, és nem környezetbe, a cím legalább legyen helyes :D
    Kíváncsian várom, főleg mert ahogy elnéztem elég komoly pc vs osx háborús cikket fogsz írni.

  2. Én is szakdolgozatkészítés témájában az apple-re gondoltam, illetve valami ilyennek kapcsolatos dologra, sajnos még nem aktuális, kb 1 év múlva az lesz, de kiváncsian várom a fejleményeidet, és a tapasztalásaidat!

  3. Koss zeroxx megmutattam mar „nyelvhelyessegi javitasra” masoknak is, ok nem szurtak ki. :D De mostmar akkor remelem helyes veglegesen.

    Egyaltalan nem haborus dolgokat akarok irni, sot tavol aljon tolem. En egy olyan „szakdolgozatot” szeretnek irni amely valamilyen szinten bemutatja hardverileg az apple felhozatalat majd hogy az operacios rendszerben milyen megoldasok vannak amik igen is konnyitik az eletet es a hasznalatot (nem csak windozhoz nezve hanem linuxhoz is). Harmadikkent pedig halozati szemmel, szerveroldali lehetosegek alkalmazasok stb…

    Azert szerepel benne ilyen OSX vs WINDOZ resz is, mert tobbnyire olyan emberek fogjak olvasni akik vagy nem is hallottak ezekrol a dolgokrol, vagy csak sokadkezbol van informaciojuk roluk. Es ha valakinek megtetszenek a leirtak, akkor szembesuljon a dolgokkal, hogy siman hasznalhatna akar osx-et is. Kitudja…. Majd kiderul minden a szakdogabol. :) Meg elottem se minden tiszta, de majd iras kozbe kialakul!

    ultimate04: remelem mire te oda jutsz hogy neked kell irnod, mar lesz olyan szinten ismert, hogy neked valami specialis reszerol kell mar csak irnod. :) De majd biztos fogok irni rola hogy haladok vele…

  4. Én utána várom ZeroXX véleményét :P Köztudott, hogy nem nagyon szereti az Apple-t. :D Vagy lehet csak nekem fikázza állandóan. UGYE ZERI?!?! :D

  5. Attol meg hogy ZeroXX mashogy latja a vilagot mint en vagy mas nem jelenti szerintem hogy utalja… Majd akit erdekel elolvassa es mond velemenyt… Ennyi :)

  6. Annyit hozzátennék ehhez: „siman hasznalhatna akar osx-et is.”
    ->
    Nos, nagyon sok program nincs OSX-re, sem Linuxra, ami speciális területet fed le (például antenna-analizáló szoftver, amit per pillanat használok, hogy csináljak egy 900 Mhz-es antennát, ami be lesz öntve).
    Persze ez annak tudható be, hogy az emberek 99%-a winfost használ, és nem annak, hogy pl. nem lehetne megcsinálni ugyanazt más platformra is. Viszont ezek azok a dolgok, amik miatt nagyon kényesen kell bánni ezzel az „amit megcsinálhatsz PC-n, megcsinálhatsz OSX-en is” témával.

  7. „Nos, nagyon sok program nincs OSX-re…”
    Vagy van, de éppen vagy tele bug-al vagy használhatatlan. :)

  8. hol tudok bejelentkezni? kijelentkezett… es most be kell irni megint mindent… :)
    jer msn ha raersz…

  9. Ez az uj verzios wordpress theme elvileg cookieban eltarol rolad minden infot, csak 1 szer kell kommentezned vmit es utana mindig (amig a cookiek nem torlodnek) mindig azonositani fog :D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük